2013. november 12., kedd

"ÉRTEM"

Az ÉRtelmes TErvezettség Mozgalom vezetői: Jeszenszky Ferenc•, Tasi István, Mérő Mátyás és Farkas Ferenc (•elhunyt 2011-ben)

6 megjegyzés:

  1. Jeszenszky Ferenc két és fél éve halott, nem vezet ő már semmilyen mozgalmat sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az infót. Tudok róla, de itt elfelejtettem jelezni ezt a tényt. Javítom.

      Törlés
  2. Szegény Jeszenszky volt a vezérkarban a legszánalmasabb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha arra gondolok, hogy fizikusi végzettséggel állította azt a butaságot, hogy az élőlények létrejötte evolúcióval ellentmond a termodinamika II. főtételének, akkor egyetértek, de azért nagy a versengés köztük az általad említett "cím"-ért.

      Törlés
  3. Szerintem az 'evolúciót' senki sem érti, csak oktatja. Megérteni, meg elfogadni egy dolgot tényként az kettő. Igazán megérteni valamit vagy tapasztalatból lehet, vagy olyan elméleti leírásból ami nem eredményeket, hanem okokat tár fel. Egy relatíve rendezett, és szabályos formákat mutató világban azt mondani: "így volt jobb, és egyre jobb" elég kevés, mert sem a formális szabályosságot, sem a sokszínűséget nem okolja meg a túlélés. Ez egyszerűen nem feltétele a túlélésnek, ezért következménynek sem logikus. Amúgy az evolúciót kérdőre vonó emberek azért nem hivatásos evolúcióbiológusok, mert nyílván nem fogta meg őket ennyire a gondolat. Azaz nyílván azok szelektálódnak be a szakma sürejébe, akik odaszántan hisznek benne, szívvel lélekkel magukénak vallják a dolgot. Ettől még az átlagember kb ugyanannyit tud róla, és nem értelemmel, minden kétséget kizáró ismeretanyaggal bírva fogadja el, hanem a tudományba vetett bizalomból, és amiatt hogy elfogadja nincs más társadalmilag, tudományosan, racionálisan elfogadható magyarázat. Aki más szakterületen van otthon, vagy pusztán jó gondolkodó akár mely területén az életnek, az bátran foglalkozhat ezzel a témával, ugyanis az elmélet kérdőjelei nem mély szakmai részletekben, hanem alapvetőbb logikai pontokon vannak, amik simán modellezhetők akár a technológia világából, vagy más életszerű példákkal. Igaz a technika világában az anyag halott, a hétköznap emberét pont ez téveszti meg, hogy mivel a biológia él, fejlődhet, de mikortól él? Miért van olyan anyagból ami él, miért elevenedtek meg a molekulák, és hogyan? Igénye sincs a többségnek ennek megválaszolására, mivel világnézet szerint választanak 'tudást'. Ha átcsúsznak egy másik világnézetbe, akkor számukra kínál alternatívát a tervezettség logikai gondolatköre.. hogy ne sértsem a tudomány szentségét, és ne nevezzem tudománynak. :) Minden ismeret amit tudnak, lehet az adott ember tudománya, hogy az valóság is-e, azt nem mindig egy másik ember, vagy a többség ítéli meg. Néha csak a természet, vagy csak Isten tudja azt hogy mi az ami tényleg megtörtént, amire tényleg képes a természet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ádám, köszönöm hozzászólásodat. Sajnos a sok ellentmondás miatt nehéz bármit is kezdeni vele. Véleményeddel ellentétben bizony sokan vannak, akik értik az evolúciót. Ez a tudományág gyorsan fejlődik és fantasztikus eredményekkel járult hozzá a természet jobb megértéséhez, és a biológiai tudományok fejlődéséhez.

      Törlés