Mesterséges evolúció: a háziasítás

A selyemlepkét (Bombyx mori) mintegy 5000 évvel ezelőtt kezdték el tenyészteni Kínában a hernyók által készített selyem miatt. A hernyók által szőtt gubó egyetlen vékony selyemfonalból áll, amelynek átlagos hossza 400-1000 m. A lárvák tápláléka szinte kizárólagosan az eperfa levele. A tenyésztett selyemlepkét a vadon élő Bombyx mandarinaból háziasították. Ennek eredményeként a ma élő egyedek gyorsabban növekednek, nagyobb a szaporaságuk, nagyobb gubót fonnak és betegségekkel szembeni ellenállóképességük is jobb, mint vadon élő rokonaiknak, viszont elveszett ragadozóikkal szembeni félelmük és repülőképességük is. Ez utóbbi tulajdonságaik miatt túlélésük teljes mértékben emberfüggő és már nem fordulnak elő a természetben.

Időközben a selyemlepke kiváló laboratóriumi modell organizmussá vált több kutatási területen is, és teljes genomszekvenciáját 2008-ban közölték. Az első rovarferomon a bombykol izolálása és kémiai meghatározása a selyemlepkékből történt. Egy új tanulmány szerint, amit német és japán kutatók végeztek, a háziasított állatok sokkal kevesebb szagérzékelésre szolgáló érzékszőrrel rendelkeznek, ami szaglásuk jelentős romlásával jár együtt. Ez avval magyarázható, hogy több ezeréves tenyésztésük során e képességükre már nem volt szükség, hisz készen, rágószervük elé tálalva kapták táplálékukat.

Az előzőek alapján meglepő, hogy szexferomon termelő és érzékelő képességük nem csökkent az idők folyamán, noha erre sem volt szükségük, hisz a hímek és a nőstények találkozásáról a tenyésztők gondoskodnak. Kiderült, hogy a feromon nem csak a hímek csábítására szolgál, hanem a párzási magatartás kiváltására is, így nélkülözhetetlen maradt a szaporodáshoz.