Mára általánosan elfogadottá vált az az elmélet, hogy őseink Afrikából kiindulva, lassú terjeszkedéssel, fokozatosan népesítették be a Föld többi részét. Az őshazából történő kivándorlás mintegy 60,000 évvel ezelőttre tehető genetikai adatok és archeológiai leletek alapján, azonban a kivándorlási útvonallal kapcsolatosan eddig csak elképzelések léteztek. A térképére tekintve belátható, hogy mindössze három természetes útvonal létezik Afrika elhagyására: nyugaton a Gibraltári-szoros, északkeleten Szuez környéke és délkeleti irányban a Vörös-tenger kijárata. Mivel azonban nem rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek arra utalnának, hogy a vándorlás a Gibraltári-szoroson keresztül történt volna, így általánosan az északkeleti és a délkeleti kaput tartják földrajzilag lehetséges kiáramlási iránynak.
Egy nemzetközi kutatócsoport legújabb közleménye szerint a fő kivándorlási útvonal az északi kapun, azaz a mai Egyiptomon keresztül, a szuezi régión át történhetett. A kutatók teljesgenom-szekvenciákat nyertek ki a lehetséges kivándorlási kapuk mindkét oldalán élő populációkból, és ezek hasonlóságát vizsgálták. Megállapították, hogy az északi kapun belül élő egyiptomi populációk genom-adatai (haplotípus hasonlóság és gyakoriság) sokkal jobban illeszkednek az eurázsiai népcsoportok genom-adataihoz, mint a délkeleti kapun belül élő etióp populációké. Ez utal arra, hogy a kiáramlás legvalószínűbb, vagy legfőbb iránya az északi kapun keresztül történhetett. Ez egyébként összhangban van más régészeti és ősembertani leletekkel is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése