A pletyka

Általában negatív érzésekkel viszonyulunk a pletykához, de valljuk be őszintén, mindannyian pletykálunk. Nem is kicsit! Sokat! Robin Dunbar szerint az emberi beszélgetések kétharmada pletyka, vagyis könnyed letye-petye általában mások személyes dolgairól, kapcsolatairól. Megnyugtatásként feltétlenül meg kell említeni, hogy kimutatták, a pletykáknak csupán öt százaléka negatív, vagy rosszindulatú. Nem ismert olyan társadalom, amelyben ne létezne pletyka, tehát a legtipikusabb nyelvhasználati formának tekinthető. Pletykálásra bárhol és bármikor sor kerülhet, de jellegzetes helyszínek is kialakultak, amelyek köztudottan alkalmasak bizalmas beszélgetésekre. Ezek közül említésre méltóak a falvakban még ma is látható pletykapadok, kocsmák, piac, fodrászat, kávéházak, éttermek, játszótér, templom, vagy akár a temető is.

A pletyka mára kutatási terület is lett, amely egyre jobban felkelti az antropológusok, szociológusok és evolúciós pszichológusok érdeklődését. Nemzetközileg az egyik leghíresebb pletykakutató a fent említett Robin Dunbar, az angol Oxfordi Egyetem evolúciós pszichológusa, de tehetséges hazai kutatók is dolgoznak ezen a területen, mint például Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus, vagy Takács Károly szociológus. Kutatásaik eredményeként több érdekes, vagy meglepő dolgot tudhatunk meg a pletykáról. 

A meglepetés kategóriába tartozik az a – közhiedelemmel ellentétes – megállapítás, hogy a férfiak gyakorlatilag annyit pletykálnak, mint a nők. Különbség csupán a minősítésben, partnerben és a tárgyban volt kimutatható. Míg a nők készséggel nevezték a pletykát pletykának, addig a férfiak ezt „információcserének”, vagy egyszerű „beszélgetésnek” tartották. Különbség adódott abban is, hogy a férfiak sokkal többet beszélnek saját dolgaikról, kapcsolataikról, mint a nők, akik inkább nyitottak mások viszonyainak kibeszélésére. A partnerválasztásban is van eltérés, mivel a férfiak gyakrabban pletykálnak munkahelyi kollégáikkal, míg a nők partnerei inkább rokoni, vagy barátnői körbe tartoznak. A téves közhiedelem a férfiak és a nők pletykálásával kapcsolatban talán abból adódik, hogy a nők tevékenysége jobban felismerhető pletykaként, mint a férfiaké, mivel sokkal ügyesebbek abban, hogy a pletykát érdekessé és izgalmassá tevő formai követelményekre – a hangsúlyra, részletekre és a visszajelzésekre – figyeljenek és alkalmazzák.

Nagyon fontos kérdés, hogy miért pletykálunk. Minden eddigi tanulmány megegyezik abban, hogy a pletykának közösségi, pszichológiai szerepe van. A pletyka segít létrehozni és fenntartani közösségi értékeket, kötődéseket és kapcsolati hálózatokat, felbecsülni hírnevet és közösségi pozíciót, segít a közösségi tapasztalatok szerzésében és barátságok kialakításában. Úgy tűnik, hogy azért is pletykálunk, mert evolúciónk folyamán belénk programozódott. Robin Dunbar elmélete szerint a pletyka ugyanazt a csoportösszetartó szerepet játszotta és játssza még ma is, mint amit a kurkászás tölt be a főemlősöknél. Ennek a fizikai kurkászásnak a nyomai mind a mai napig felfedezhetők magatartásunkban, a simogatás, vagy hajtúrás formájában. Dunbar szerint, elsősorban a megnövekedett csoportlétszám miatt, az embernél a fizikai kurkászást felváltotta a „szóbeli kurkászás”, vagyis a pletyka. Kimutatták, hogy a főemlősök közösségi kurkászása közben endorfinok szabadulnak fel, amelyek nyugtató, stresszoldó hatásukon keresztül járulnak hozzá a csoport nyugodt együttlétéhez. Úgy tűnik, hogy a kurkászó beszélgetésnek hasonló szerepe van az ember esetében: jól érezzük magunkat tőle. Tehát akár akarjuk, akár nem, a pletyka jelen van és jelen is lesz életünkben, mert az emberi közösségi lét természetes jelensége, evolúciósan belénk rögzült kommunikációs ösztön.