Általában negatív érzésekkel viszonyulunk a pletykához, de valljuk be őszintén, mindannyian pletykálunk. Nem is kicsit! Sokat! Robin Dunbar szerint az emberi beszélgetések kétharmada pletyka, vagyis könnyed letye-petye általában mások személyes dolgairól, kapcsolatairól. Megnyugtatásként feltétlenül meg kell említeni, hogy kimutatták, a pletykáknak csupán öt százaléka negatív, vagy rosszindulatú. Nem ismert olyan társadalom, amelyben ne létezne pletyka, tehát a legtipikusabb nyelvhasználati formának tekinthető. Pletykálásra bárhol és bármikor sor kerülhet, de jellegzetes helyszínek is kialakultak, amelyek köztudottan alkalmasak bizalmas beszélgetésekre. Ezek közül említésre méltóak a falvakban még ma is látható pletykapadok, kocsmák, piac, fodrászat, kávéházak, éttermek, játszótér, templom, vagy akár a temető is. A pletyka mára kutatási terület is lett, amely egyre jobban felkelti az antropológusok, szociológusok és evolúciós pszichológusok érdeklődését. Nemzetközileg az egyik leghíresebb pletykakutató a fent említett Robin Dunbar, az angol Oxfordi Egyetem evolúciós pszichológusa, de tehetséges hazai kutatók is dolgoznak ezen a területen, mint például Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus, vagy Takács Károly szociológus. Kutatásaik eredményeként több érdekes, vagy meglepő dolgot tudhatunk meg a pletykáról.
A meglepetés kategóriába tartozik az a – közhiedelemmel ellentétes – megállapítás, hogy a férfiak gyakorlatilag annyit pletykálnak, mint a nők. Különbség csupán a minősítésben, partnerben és a tárgyban volt kimutatható. Míg a nők készséggel nevezték a pletykát pletykának, addig a férfiak ezt „információcserének”, vagy egyszerű „beszélgetésnek” tartották. Különbség adódott abban is, hogy a férfiak sokkal többet beszélnek saját dolgaikról, kapcsolataikról, mint a nők, akik inkább nyitottak mások viszonyainak kibeszélésére. A partnerválasztásban is van eltérés, mivel a férfiak gyakrabban pletykálnak munkahelyi kollégáikkal, míg a nők partnerei inkább rokoni, vagy barátnői körbe tartoznak. A téves közhiedelem a férfiak és a nők pletykálásával kapcsolatban talán abból adódik, hogy a nők tevékenysége jobban felismerhető pletykaként, mint a férfiaké, mivel sokkal ügyesebbek abban, hogy a pletykát érdekessé és izgalmassá tevő formai követelményekre – a hangsúlyra, részletekre és a visszajelzésekre – figyeljenek és alkalmazzák.
Nagyon fontos kérdés, hogy miért pletykálunk. Minden eddigi tanulmány megegyezik abban, hogy a pletykának közösségi, pszichológiai szerepe van. A pletyka segít létrehozni és fenntartani közösségi értékeket, kötődéseket és kapcsolati hálózatokat, felbecsülni hírnevet és közösségi pozíciót, segít a közösségi tapasztalatok szerzésében és barátságok kialakításában. Úgy tűnik, hogy azért is pletykálunk, mert evolúciónk folyamán belénk programozódott. Robin Dunbar elmélete szerint a pletyka ugyanazt a csoportösszetartó szerepet játszotta és játssza még ma is, mint amit a kurkászás tölt be a főemlősöknél. Ennek a fizikai kurkászásnak a nyomai mind a mai napig felfedezhetők magatartásunkban, a simogatás, vagy hajtúrás formájában. Dunbar szerint, elsősorban a megnövekedett csoportlétszám miatt, az embernél a fizikai kurkászást felváltotta a „szóbeli kurkászás”, vagyis a pletyka. Kimutatták, hogy a főemlősök közösségi kurkászása közben endorfinok szabadulnak fel, amelyek nyugtató, stresszoldó hatásukon keresztül járulnak hozzá a csoport nyugodt együttlétéhez. Úgy tűnik, hogy a kurkászó beszélgetésnek hasonló szerepe van az ember esetében: jól érezzük magunkat tőle. Tehát akár akarjuk, akár nem, a pletyka jelen van és jelen is lesz életünkben, mert az emberi közösségi lét természetes jelensége, evolúciósan belénk rögzült kommunikációs ösztön.
Nagyon fontos kérdés, hogy miért pletykálunk. Minden eddigi tanulmány megegyezik abban, hogy a pletykának közösségi, pszichológiai szerepe van. A pletyka segít létrehozni és fenntartani közösségi értékeket, kötődéseket és kapcsolati hálózatokat, felbecsülni hírnevet és közösségi pozíciót, segít a közösségi tapasztalatok szerzésében és barátságok kialakításában. Úgy tűnik, hogy azért is pletykálunk, mert evolúciónk folyamán belénk programozódott. Robin Dunbar elmélete szerint a pletyka ugyanazt a csoportösszetartó szerepet játszotta és játssza még ma is, mint amit a kurkászás tölt be a főemlősöknél. Ennek a fizikai kurkászásnak a nyomai mind a mai napig felfedezhetők magatartásunkban, a simogatás, vagy hajtúrás formájában. Dunbar szerint, elsősorban a megnövekedett csoportlétszám miatt, az embernél a fizikai kurkászást felváltotta a „szóbeli kurkászás”, vagyis a pletyka. Kimutatták, hogy a főemlősök közösségi kurkászása közben endorfinok szabadulnak fel, amelyek nyugtató, stresszoldó hatásukon keresztül járulnak hozzá a csoport nyugodt együttlétéhez. Úgy tűnik, hogy a kurkászó beszélgetésnek hasonló szerepe van az ember esetében: jól érezzük magunkat tőle. Tehát akár akarjuk, akár nem, a pletyka jelen van és jelen is lesz életünkben, mert az emberi közösségi lét természetes jelensége, evolúciósan belénk rögzült kommunikációs ösztön.
