A világtörténelem során szinte minden emberi kultúra létrehozott valamilyen természetfeletti hitrendszert és többet képes volt történelmi korszakokon keresztül fenntartani. Egy ilyen általános jelenségről joggal feltételezhető, hogy evolúciós adaptáció, amely növeli a csoport rátermettségét: azok a csoportok, amelyek létrehoztak ilyeneket jobban prosperáltak, sikeresebbé váltak, mint azok, amelyek nem, így az utóbbiak lassan eltűntek az emberi történelemből. De vajon mi lehet a hit evolúciós előnye? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ Jesse Bering, akinek néhány éve végzett vizsgálatai érdekes megfigyelésekhez vezetettek ebben a témában.
Egyik vizsgálatukban 5-9 éves gyerekek vettek részt, és azt a feladatot kapták, hogy velcro darts táblára dobáljanak célba öntapadós labdákkal. Különleges ajándékot ígértek azoknak, akik betalálnak a tábla közepébe, azonban a játékhoz szokatlan szabályokat alkottak a kutatók: mintegy 3 méteres távolságból kellett dobni a labdákat, háttal állva a táblának és kizárólag a rosszabb, nem domináns kezüket használhatták. Evvel tulajdonképpen lehetetlenné tették számukra a feladat sikeres végrehajtását csalás nélkül.
Ezt követően, a gyerekeket három csoportra osztották. Az első csoport tagjait egyenként egyedül hagyták a teremben, hogy legjobb tudásuk szerint, önállóan hajtsák végre a feladatot. A második csoport esetében egy kutató foglalt helyet a teremben elhelyezett székre, és onnan figyelte passzívan a gyerekek játékát, de nem kommunikált velük. A harmadik csoport tagjainak egy képet mutattak, amelyen egy kedves és barátságos hölgy volt látható, akit a kutatók Alice hercegnőként mutatták be. Elmondták, hogy Alice hercegnő rendelkezik egy mágikus tulajdonsággal: ha akarja, láthatatlanná tudja magát tenni. Közölték velük, hogy a terem sarkában lévő széken a láthatatlanná vált Alice hercegnő ül, és figyeli játékukat. Ezt követően a gyerekeket egyenként magukra hagyták a feladat végrehajtásához.
Amint az várható volt, az első, nem felügyelt csoportba tartozó gyerekek közül csaltak a legtöbben. A második csoport tagjai, az emberi felügyelet mellett, tartózkodtak a csalástól. Igazán figyelemre méltó az volt, hogy a harmadik csoport tagjai közül azok, akik azt hitték, hogy egy láthatatlan lény figyelte őket, ugyanúgy viselkedtek, mint azok, akik valóságos felügyelet mellett játszottak, tehát nem próbálkoztak csalással. Az Alice hercegnő létezésében „szkeptikus” gyerekek is csak azután próbálkoztak csalással, hogy saját kezűleg meggyőződtek arról, hogy senki sem ül a székben.
Ezek az eredmények azt sugallják, hogy természetfeletti lényekben való hitnek fontos szerepe lehetett a „játékszabályok” (közösségi normák) betartásában és a közösségi összetartás kialakításában. Úgy tűnik, hogy az eredmény, vagyis evolúciós szempontból lényegtelen, hogy a hit valóságon alapul, vagy pedig tévhit. Az evolúció nem gondolatolvasó, nem a valóság érdekli, hanem magatartási formákon keresztül hat. Ha egy magatartásforma közvetlenül, vagy közvetve szaporodási előnyhöz vezet, akkor az a mentális folyamat, amely eredményeként az adott magatartás megvalósul, szelekciós előnyt élvez.
