2012. január 7., szombat

Kihalásra ítélt szerveink - I

Az emberi genom sok olyan gént tartalmaz, amelyek ma már működésképtelenek, de régebben nagyon hasznosak lehettek, mert például a mainál jobb szaglást biztosítottak, vagy lehetővé tették saját C-vitamin előállítását. Azért váltak működésképtelenné, mert evolúciónk során működésük egyre kisebb szelekciós előnyt biztosított, így mutációkat halmozhattak fel, amelyek végül működőképességük elvesztését eredményezték. A mai emberi populációban is megfigyelhetők olyan jellegek, szervek, amelyek előfordulása rohamosan csökken, és elképzelhető, hogy néhány tíz-, vagy százezer év múlva végleg eltűnnek. Örökítsük meg őket az utókornak, mielőtt végleg eltűnnek. J
1-Darwin dudor

Ez egy kis kitüremkedés, vagy vastagodás a külső fül peremén, amelynek nincs funkciója. Egy nagyobb fül, vagy az állati fülcsúcs maradványa, amely előnyös lehetett távoli hangok fókuszálására. Ma már csak a populáció kb. 10 %-ban jelenik meg. Ezt a jelleget először Darwin írta le – ezért a mai elnevezés – bár ő Woolner csúcsnak nevezte el, egy angol szobrász után, aki egyik szoboralakját ilyen füllel ábrázolta. „A Gyűrűk Ura” megjelenése óta igen jó megélhetést biztosít a plasztikai sebészeknek, mivel ugrásszerűen megemelkedett az igény ezek mesterséges létrehozására.

10 megjegyzés:

  1. az ilyen tipusu bulváros témájú bejegyzéseket szeretem a legjobban a blogon:) amit egy kötetlen beszélgetés alatt is fellehet hozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, hogy a téma nem bulváros, mert nekem a bulváros jelző felszínességet, félrevezető tartalmat és szenzációhajhászást jelent. Éppen ezek ellenkezőjére törekszem.

      Másrészt reménykedem abban is, hogy kötetlen, társasági beszélgetésekben egyre inkább fel lehet majd hozni tudományos témákat. Éppen ezt próbáltam kifejezni itt:
      http://biologiaievolucio.blogspot.com/2012/01/muveltseg.html

      Törlés
  2. Egy megjegyzés: A Darwin dudor léte vagy nem léte szerintem nem jelent evolúciós változást, hiszen ezáltal nem keletkezik az evolúció szempontjából új alak (változat). A Darwin dudorral nem rendelkező ember megjelenése nem jelenti egy szaporodásbiológiailag elkülönülő új faj kezdetét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Darwin dudor az állati fülcsúcs maradványa. Ennek eltűnése jelenti az új alakot. Ennek elterjedése csaknem teljessé vált mára. Nem csak azt nevezzük evolúciós változásnak, ami új faj kialakulásával jár, hanem minden olyan öröklődő változást, ami jelen van egy populációban.

      Törlés
  3. Köszönöm a gyors választ. Egy cikk kapcsán már jó ideje vitatkozunk az evolúcióról, ha gondolja, Ön is beszállhat.
    http://www.nyest.hu/hirek/kentucky-duhos-az-evoluciora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a meghívást! Benézek majd, de nem igérhetek mást, mert elfoglaltságom olyan mértékű, hogy saját blogom rendszeres frissítésre sem jut mindig idő.

      Törlés
  4. "A Darwin dudorral nem rendelkező ember megjelenése nem jelenti egy szaporodásbiológiailag elkülönülő új faj kezdetét."
    Ettől ez még evolúció, mint azt Péter is írta. Nem csak akkor beszélünk evolúcióról, amikor új faj keletkezik. Evolúciónak nevezhetünk minden genetikai változást, ami elterjed és stabilan fennmarad az adott populáció génkészletében. Függetlenül attól, hogy milyen fenotípusos hatása van, meg attól, hogy van-e egyáltalán fenotípusos hatása (ha nincs, azt nem mindenki nevezi evolúciós változásnak). Ha jobban belegondolunk, akkor a fajkeletkezés csak egy szinte lényegtelen mellékterméke az evolúciónak.
    (Az, hogy ez mennyire lényeges, vagy lényegtelen melléktermék az evolúció szempontjából, az érdekes kérdés, én szinte lényegtelennek tartom, mivel, ha a különböző fajokhoz vezető átmeneti formák nem haltak volna ki, nem lenne mi alapján elkülöníteni a fajokat [ahogy a gyűrű fajok esetében sem egyértelmű hol "kezdődik" az egyik, és hol a másik faj]), már ha tudnánk ilyen helyzetben fajokban gondolkodni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem csak egy változás, nem evolúció (azaz fejlődést eredményező változás). A fejlődés az ember fejében létezik, van aki ezt, van, aki azt tekinti fejlődésnek. A természetben bekövetkező változások "célja" nem feltétlenül azonos azzal, amit az ember hisz róla. Ebből a szempontból az evolúció feltételezése egy hit a sok közül (mint az egyszer megteremtett és magárahagyott világ elképzelése) Persze érthető, hogy a viszonylag rövid életű ember igyekszik valami "nagyot" felfedezni, mert az azt jó érzést nyújtja, hogy nem vagyok annyira kiszolgáltatott, esendő.

      Törlés
  5. "a fajkeletkezés csak egy szinte lényegtelen mellékterméke az evolúciónak"

    Ezzel nem értek egyet, szerintem az evolúció szempontjából a Darwin dudor léte vagy nem léte a teljesen lényegtelen kérdés, az efféle módosulások ugyanis a faj keretein belül mozognak, és semmilyen előnyt/hátrányt nem jelentenek a szaporodás szempontjából.

    Szerintem azt kellene bizonyítani, hogy a természetben megfigyelhető elképesztő variabilitás képes átlépni a faj határait és képes létrehozni szaporodásbiológiailag elkülönült új fajokat.

    A természetes kiválasztás elmélete azon a feltételezésen alapul, hogy a változékonyság képes átlépni a faj határait, illetve, hogy a természetes szelekció képes felhalmozni a kedvező változatokat. Ezek nélkül az elmélet kártyavárként omlik össze.

    VálaszTörlés
  6. Vajon mi bizonyítja, hogy "egyes gének már működésképelenekké váltak"? A technikában (pl. számítástechnika) sok olyan megoldás létezik, ahol bizonyos feltételek szükségesek egyes rész-funkciók működtetéséhez. Ha ugyanez a modell érvényes a biológiában, akkor a gének csak "alszanak", és bármikor (néhány speciális változás segítségével) felébreszthetők. Így a látható változások "láthatatlan irányítással" is megszülethetnek, nem csak véletlenül.

    VálaszTörlés