2015. január 3., szombat

Kiterjesztett fenotípussal

Kedves rendszeres olvasók és véletlenül ide tévedők!

A BIOLÓGIAI EVOLÚCIÓ blog éppen két éve indult, ami önkéntelenül is egyfajta számvetést indított el bennem. Megtisztelő számomra, hogy a blognak mára 58 „tagja” van, azaz rendszeres látogatója, olvasója. Éppen ti bizonyítjátok, hogy van értelme a blog fenntartásának. Főképpen nektek köszönhető, hogy a két év alatt a blogot 38360 alkalommal látogatták meg, ami napi átlagban több mint 50 látogatást jelent. Ez talán elfogadható aktivitás egy új blog esetében, amely szándékosan elég szűk érdeklődési területet jelölt ki magának. Egyetlen paraméter marad el attól, amit elképzeltem az induláskor: a hozzászólások, észrevételek, véleménynyilvánítások száma. Ennek számos oka lehet, a blog témájától és a bejegyzések stílusától, a bonyolult belépési lehetőségeken keresztül az ide látogatók céljáig, és talán még mások is.
Ezért elhatároztam, hogy 2015-től a blog „kiterjesztett fenotípussal” folytatódik, azaz a bejegyzések témája túlmutat majd a szűken vett biológiai evolúció és a genetika területén; ezek kapcsán igyekszem majd kitérni a természet és mindennapi életünk olyan jelenségeire, amelyekkel szembesülök, érdekelnek, vagy érdekelhetnek másokat. Örömmel fogadok minden hozzászólást, véleményt, vitát és eszmecserét.
Jó egészséget és sok sikert kívánok 2015-re!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése