2013. április 24., szerda

Evolúciós Medicina - Környezetünkhöz nem illő jellegek

Szinte minden megváltozott világunkban az utolsó tízezer év során, azonban testfelépítésünk és élettani sajátságaink változatlanok maradtak. Őseink egész nap keményen tevékenykedtek, hogy táplálékhoz jussanak. Táplálékként főleg növényeket fogyasztottak. Zsír és cukor ritkaságszámba ment, ezért nagyon értékes volt. Mi, mai emberek azok utódai vagyunk, akik ezeket a ritka tápanyagokat a lehető legjobban hasznosították, ugyanis közülük kerültek ki azok, akik a gyakran ismétlődő éhínségeket nagyobb számban élték túl és szaporodtak tovább. Még ma is él bennünk egy belső késztetés az ilyen értékes tápanyagforrások fogyasztására, sőt habzsolására. A probléma az, hogy ezek mára nemhogy ritkaságszámba mennek, hanem éppen ellenkezőleg, bőségesen állnak rendelkezésünkre, viszont zsír és cukorszegény környezethez adaptálódott természetünk miatt akaratunk, racionális énünk nem tud megálljt parancsolni ezek fogyasztására irányuló belső késztetéseinknek. Túlzott fogyasztásuk eredménye az elhízás, érelmeszesedés, vérkeringési zavarok és szívroham.

A minket sújtó civilizációs betegségek másik fajtáját az autoimmun betegségek jelentik. Ezek egyike a Crohn-betegség, az emésztőrendszer ismeretlen eredetű krónikus gyulladásos betegsége. Folyamatos hasmenéssel, elviselhetetlen gyomorfájdalmakkal és teljes kimerüléssel jár. Egészen napjainkig gyógyíthatatlan betegségnek számított.
Sertés ostorosféreg
Vizsgálták vírusos, bakteriális és egyéb patogén eredetét, valamennyit sikertelenül. Ami külön figyelemre méltó, hogy a XX. század közepéig ez a betegség ismeretlen volt. Igen érdekes, hogy a betegség előfordulásának geográfiai eloszlása ellentétes a bélféregfertőzések eloszlásával: a bélférgekkel fertőzött területeken szinte ismeretlen a Crohn-betegség. Ez adta az ötletet, hogy ahelyett, hogy az emésztőrendszerben keressék a kiváltó okokat, inkább azt vizsgálják, hogy mi nincs ott, aminek a hiánya esetleg kiválthatja a betegséget. Joel Weinstock amerikai kutató munkatársaival egy különös vizsgálatsorozatba kezdett: Crohn-betegségben szenvedő betegeket kezeltek sertésből származó ostorosférgekkel. Az eredmény fenomenális volt: 80% körüli tünetmenteséget kaptak egy eddig gyógyíthatatlan betegség esetében.

Úgy tűnik tehát, hogy a Crohn-betegség is drasztikus környezeti változás eredménye: őseink sokszázezer évig éltek együtt parazitákkal, és immunrendszerük ezek jelenlétéhez alkalmazkodott. Hiányukban, a ma élő emberek bizonyos hányadában hiperaktívvá válik az immunrendszer, és ennek eredményeként saját szervezete ellen fordul.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése