2015. június 10., szerda

Tanítaná az élet – de hiába

Darla Zelenitsky felvétele
Edgar Nernberg egy építési terület tereprendezése közben felbecsülhetetlen értékű, homokkőbe ágyazott ősi halkövületeket ásott ki markolójával a kanadai Albertában. Szerencsére, Nernberg úr amatőr kövületgyűjtő, így tudta, hogy mit kell tennie, és felfedezéséről értesítette Darla Zelenitskyt, a Calgary Egyetem paleontológusát, aki alaposan megvizsgálta a leletet. Zelenitsky alig hitt a szemének, amikor meglátta az öt, közel tökéletes állapotban lévő őshalmaradványt. Kormeghatározással megállapította, hogy a leletek 60 millió évesek. Noha alapos vizsgálatuk még csak most kezdődik, az azonban már kiderült, hogy ezek az őshalak a mai csontos halak korai képviselői, így jelentősen hozzájárulhatnak a csontos halak törzsfejlődésének megértéséhez a dinoszauruszok kihalását követő földtörténeti időszakban.
A szerencsés felfedező, Edgar Nernberg azonban nem hiszi el a tudományos megállapításokat, neki ezektől eltérő véleménye van a talált leletekkel kapcsolatban. Szerinte ezek az özönvíz idejéből származnak és nagyjából 4500 évesek csupán. Nernberg úr meggyőződéses „fiatal föld” kreacionista, aki szó szerint értelmezi a bibliai teremtéstörténetet, és szerinte a világegyetem, benne Földünkkel, mindössze 6000 éves. Ezen a nézetén akkor sem változtat, ha olyan rendkívüli - nézetét cáfoló - leletek landolnak lábai előtt, mint ezek az őshalmaradványok.
Darla Zelenitsky és Edgar Nernberg

We all have the same evidence, and it’s just a matter of how you interpret it.”

„There’s no dates stamped on these things.”

„I subscribe to the creationist position, and I believe they were laid down in Noah's flood, about 4,500 years ago. But we agree to disagree.” – nyilatkozza büszkén a „politikailag korrekt” tudósításokban.

A probléma evvel az, hogy tények és a tudományos ismeret nem vélemény kérdése, amit bárki kénye-kedve szerint értelmezhet. Az, hogy az őshalmaradványok 60 millió évesek, vagy csak 4500, nem megvitatás kérdése. Az egyik megbízható tudományos módszerekkel meghatározott érték, egy olyan szaktudományosan képzett és tapasztalt kutató által, akinek élethivatása a kövületek tanulmányozása. A másik egy paleontológiai képzettséggel és ismeretekkel nem rendelkező ismert kreacionista elképesztő és nevetséges elképzelése. Ennek ellenére a legtöbb tudósítás (itt és itt is) egyenlő terjedelemben ismerteti a két álláspontot, ráadásul anélkül, hogy rámutatna a tudományt tagadó álláspont abszurditására és tarthatatlanságára.

2015. június 4., csütörtök

A magyar háziorvosok figyelmébe – követendő tett

Az Ausztrál Háziorvosok Szövetsége (Royal Australian College of General Practitioners, RACGP) tegnap, június 3-án kiadott egy hivatalos nyilatkozatot, amelyben kérik az orvosokat, hogy ne írjanak fel homeopátiás gyógyszereket, mivel ezek teljesen hatástalanok. Hasonló okkal kéri a gyógyszertárakat, hogy ne tartsanak homeopátiás készítményeket. A nyilatkozat figyelmezteti a betegeket is: homeopátiás készítmények alkalmazásával veszélybe sodorják magukat, ha szükség esetén nem fordulnak időben igazi orvoshoz, vagy ha elvetik a hagyományos orvosi kezelést.
Homeopátia - nincs benne semmi!

2015. június 2., kedd

Afrikából jöttünk – de melyik úton?

Mára általánosan elfogadottá vált az az elmélet, hogy őseink Afrikából kiindulva, lassú terjeszkedéssel, fokozatosan népesítették be a Föld többi részét. Az őshazából történő kivándorlás mintegy 60,000 évvel ezelőttre tehető genetikai adatok és archeológiai leletek alapján, azonban a kivándorlási útvonallal kapcsolatosan eddig csak elképzelések léteztek. A térképére tekintve belátható, hogy mindössze három természetes útvonal létezik Afrika elhagyására: nyugaton a Gibraltári-szoros, északkeleten Szuez környéke és délkeleti irányban a Vörös-tenger kijárata. Mivel azonban nem rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek arra utalnának, hogy a vándorlás a Gibraltári-szoroson keresztül történt volna, így általánosan az északkeleti és a délkeleti kaput tartják földrajzilag lehetséges kiáramlási iránynak. 

Egy nemzetközi kutatócsoport legújabb közleménye szerint a fő kivándorlási útvonal az északi kapun, azaz a mai Egyiptomon keresztül, a szuezi régión át történhetett. A kutatók teljesgenom-szekvenciákat nyertek ki a lehetséges kivándorlási kapuk mindkét oldalán élő populációkból, és ezek hasonlóságát vizsgálták. Megállapították, hogy az északi kapun belül élő egyiptomi populációk genom-adatai (haplotípus hasonlóság és gyakoriság) sokkal jobban illeszkednek az eurázsiai népcsoportok genom-adataihoz, mint a délkeleti kapun belül élő etióp populációké. Ez utal arra, hogy a kiáramlás legvalószínűbb, vagy legfőbb iránya az északi kapun keresztül történhetett. Ez egyébként összhangban van más régészeti és ősembertani leletekkel is.