2012. július 25., szerda

Vak emberek zoknivásárlási dilemmája

Két vak ember, akik közel élnek egymáshoz és jó barátok is, elhatározzák, hogy elmennek együtt zoknit vásárolni. A boltban mindketten hat pár különböző színű zoknit kérnek. Az eladót annyira meglepi a két világtalan vevő egyidejű megjelenése és azonos kérése, hogy a kétszer hat pár zoknit egy zacskóba csomagolja, majd a 12 pár zoknit tartalmazó zacskót az egyik vak vevő bevásárló kosarába teszi, a másik kosarába pedig egy üres zacskót helyez. A két vevő csak a pénztártól való távozás után veszi észre, hogy egyetlen zacskó tartalmazza mindkettőjük zoknijait.
Hogyan tudja a két vak ember – külső segítség nélkül – szétválogatni úgy a zoknikat, hogy mindketten hat pár különböző színű zoknival térjenek haza?

Hólyagpáfrány sejt 126 pár kromoszómával
Érdekes egybeesés, hogy az élőlények sejtjei hasonló dilemmával néznek szembe minden sejtosztódás alkalmával. Örökítő anyaguk fajra jellemző számú kromoszómákban található, és a legtöbb élőlény kettős kromoszóma-készlettel rendelkezik, amelyek egyik fele az egyik, másik fele a másik szülőtől öröklődik. Sejtosztódás előtt az örökítő anyag megduplázódik, és a sejtekben leánykromatida-párokként válik láthatóvá. Életbevágóan fontos, hogy sejtosztódások során képződő új sejtek teljes kromoszóma-készlethez jussanak, különben nem lenne fenntartható a fajra jellemző kromoszómaszám.

Hogyan tudják a sejtek milliárdjai milliárdnyi osztódásaik során nagyon gyorsan, és szinte mindig precízen végrehajtani ezt a feladatot? Hogyan lehet akár több száz, felépítésre és kinézetre nagyon hasonló kromoszómát hiba nélkül szétosztani az utódsejtekbe?

A vak emberek zoknivásárlási dilemmájának megoldása, mint ahogy azt Kovács Levente hozzászólása is tükrözi, elég egyszerű. A zoknikat párokban árulják, és egy pár két tagját néhány cérnaöltés, vagy műanyag kapocs tartja össze. Ez a lényegtelennek tűnő körülmény vakon is követhető megoldást kínál: páronként kiveszik a zacskóból a zoknikat, majd mindketten egy-egy zoknit ellentétes irányba húznak, és egy ollóval, vagy késsel elvágják az összetartó kapcsot, és a kezükben lévő zoknit a saját zacskójukba teszik. Ezt a műveletet mind a 12 pár zoknival elvégezve, mindkettőjüknek hat pár különböző színű zoknija lesz, egy pár zöld, egy pár barna, egy pár kék, egy pár piros, egy pár sárga és egy pár lila.

kromoszómák szétválási mechanizmusa
Rendkívüli módon, a sejtek ugyanezt a megoldást használják kromoszómáik szétosztására az utódsejtekbe. A leánykromatida párok – amelyeket a zokni párokhoz hasonlóan egy (molekuláris) kapocs tart össze – a sejtosztódás folyamán felsorakoznak a sejtek középvonalában, ahol molekuláris kezek (húzófonalak) ragadják meg, és ellentétes irányba húzzák őket. Ezt követően molekuláris ollócskák elvágják a leánykromatida párokat összetartó kapcsokat, így a facérrá vált kromatidák ellentétes irányban eltávolodnak egymástól, és a képződő utódsejtekbe kerülnek. Ez az egyszerű megoldás biztosítja, hogy a sejtek mindig teljes kromoszóma-készlethez jutnak.                             (Az analógia Kim Nasmythtől származik.)

7 megjegyzés:

  1. A kérdés az, hogy van-e akadálymentesített spektroszkópjuk... vagy legalább egy fényforrás monokromátorral, hogy a melegedés alapján szelektálni lehessen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dani, ők hétköznapi emberek, akik nem akadálymentesített spektroszkóppal, vagy monokromátorral járnak zoknit vásárolni. Melegedés alapján sem lehet szelektálni a zoknikat.

      Törlés
  2. Az igazi kérdés az az, hogy ugyanolyan színkombinációt kaptak-e mindketten, vagy százféle színű zokniból random módon hatot-hatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanolyan színkompozíciót. :)
      Langyos ... meleg ...

      Törlés
  3. Az egyikőjük kivesz egy összekapcsolt pár zoknit, szétválasztja, aztán a pár egyik tagját a barátja zacskójába, a másikat a sajátjába teszi. Így jár el a többi pár zoknival is. Így mindkettőjük zacskójában egy-egy pár marad az azonos színű zoknikból (a korábbi azonos színű párok tagjai újra kombinálódnak).Így a feltétel teljesül, azaz mindketten hat pár különböző színű zoknival térnek haza. Hogy aztán végül ezek közül két egyforma zoknit húzzanak fel külső segítség nélkül, annak a valószínüségét talán még akadálymentesített spektroszkóppal, vagy monokromátorral is csak bajosan lehet 100%-ra emelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem beszélve arról, hogy kicsi az esély arra, hogy egyforma a lábméretük.

      Törlés
    2. Majdnem tökéletes válasz! Gyakorlatban egyszerűbb, ha szétválasztás előtt kiveszi a zoknikat, és az üres zacskókba már csak a párok egy-egy tagja kerül. Ezek között a párok azonosítása már nem része a feladatnak.

      Törlés